2012. november 29., csütörtök

Karácsonyfa pálcikákból



Ez az ötlet Levendulalánytól jött, aki egyébként is fantasztikus dolgokat művel, nagyon bírom a blogját.
Tegnap feldíszítettem a házat, és végre minden karácsonyi hangulatba került.
A kisfiam persze elkezdte behordani a szobájába a díszeket, hogy majd ő azt is feldíszíti..
Ekkor jutott eszembe ez a kis karácsonyfa.
Megkérdeztem (nyilván előre tudtam a választ), akarna-e ilyet a szobájába. Persze, de a hugicának is csináljunk.:)
Végiggondoltam, hogy hogyan is tudom megcsinálni, aztán nekiestem.
Az eredeti ötletnél vannak fázisfotók, így azt én már nem csináltam.
Nekem nem voltak nagy spatuláim, viszont múltkor vettem egy rakás jégkrémpálcikát (gondoltam majd valami sütihez, cake pophoz felhasználom), és azt is jónak ítéltem.

Hozzávalók 1 fához:

-kb. 20 db spatula vagy nyalókapálcika
-pillanatragasztó
-festék
-sógyurma
-konzervdoboz
-papír a konzervdoboz bevonásához
-mindenféle díszek, gyöngyök, szalagok, gombok stb.

Gyorsan összeragaszottam pillanatragasztóval a fát, majd lefestettem.
Még a gyerekek előtti időkből maradt mindenféle festékem, és hála az égnek piros is volt közte.
Gondoltam más színre is, de elég extrém fák lettek volna, úgyhogy inkább a piros mellett döntöttem.

Amíg száradtak, gyorsan begyúrtam a sógyurmát, és bevontam papírral a dobozokat.
Beletömködtem a sógyurmát, és beleállítottam a fát.
Ezután már csak a díszítés volt hátra.




Amennyire tudtam, megpróbáltam két különbözőt csinálni, miután a kisfiam a masni láttán "EZ LÁNYOS!" felkiáltással világgá szaladt..így az ő fájára nem került masni.




Lehetett volna ráakasztani még toronyórát lánccal is, de úgy gondoltam ez így bőven elég.
Szerintem cukik lettek, és a tulajdonosok nagyon-nagyon boldogok, hogy az ő szobájukban is van/lesz karácsonyfa.:)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...