2013. január 30., szerda

Sárgabarackos torta

Ezt a sütit azoknak is ajánlom, akik nem szeretik a túl édes dolgokat.
Persze meg lehet szórni porcukorral, meg lehet enni tejszínhabbal vagy fagyival is, de hát fokozni mindig lehet a dolgokat.:)
Hozzávalók:

15dkg puha vaj
3 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
5 dkg darált mandula
1 késhegynyi sütőpor

A tetejére:

1 doboz konzerv sárgabarack (nyilván ha van friss, akkor az)
20 dkg zsíros tejszín
2 tojássárgája
5 dkg porcukor

1. Egy kapcsos tortaformát (26cm) kivajazunk és bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
2. A vajat a cukorral és a tojásokkal habosra keverjük.
3. A darált mandulát elvegyítjük a liszttel és a sütőporral, majd hozzákeverjük a többi hozzávalóhoz. és beleöntjük a formába.
4. A sárgabarackokat jól lecsepegtetjük, majd a feleket legyező alakban bevagdossuk és elrendezzük őket a tésztán.
5. A tejszínt a tojássárgájával és a porcukorral krémesre keverjük és a barackra öntjük.
6. 160 fokon, középen, légkeveréssel 40 percig sütjük.

2013. január 29., kedd

Kakaós kuglóf


Na, itt volt már az ideje egy receptnek.
Igaz, ami igaz, mostanában többet volt hólapát a kezemben, mint tortalapát..

Ez egy irtó gyors recept, nagyon hamar össze lehet ütni.
Nem hagyományos kuglóf, hanem ahogy apukám mondta, muffin kuglófformában...és tényleg.
Tömör, kakaós a tésztája és nálunk nem kellett hozzá 10 óra sem, hogy elfogyjon..khm.
Szóval baromi rossz, ne próbáljátok ki. :)

Az én formámat csak félig töltötte ki az eredeti mennyiség, így most duplával írom le a receptet, mert hát azért mégiscsak...

Hozzávalók:

6 tojás,
36 dkg cukor, 
24 dkg puha vaj, 
42 dkg liszt, 
2 dl tej, 
2 kávéskanál sütőpor, 
10 evőkanál cukrozatlan kakaópor,
1 rúd vanília

1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
2. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a cukorral kikeverjük, majd a puha vajat is belekeverjük a vaníliarúd kikapart magjaival.
3. A tejet felmelegítjük, ebbe tesszük a sütőport és egy kicsit "felfuttatjuk" benne. 
4. A vajas-tojásos-cukros keverékhez adjuk ezt, majd hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport.
5. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, majd a tésztába forgatjuk.  
6. 180 fokos sütőben kb 40 perc alatt készre sütjük.

2013. január 13., vasárnap

Cake pop avagy a sütinyalóka



Néhány napja egy tetemesebb halom piskóta fölött állva jött az ötlet, hogy végre kipróbáljam ezt is.
Van egy kedvenc blogom, Bakerella, ő az ötletgazda és hát a Cake popok királynője.
De persze rengetegen csináltak és csinálnak sütinyalókát azóta.

Hozzávalók:

-piskóta
-valamilyen krém, puding, mascarpone, lekvár, amit szeretünk sütibe, tortába
-csoki a bevonáshoz
-a dekoráláshoz szórócukor, dió, kókuszreszelék stb.
-hurkapálcikák, saslikpálcák

Pontos mennyiségeket nem tudok írni, mivel maradt egy tál piskótadarabkám (mondjuk egy tepsire való), meg valamennyi csokis krémem (kb 30-40 dkg).
A piskótát öszemorzsoltam jóó apróra, majd belegyúrtam a krémet, de apránként, és közben néztem az állagát, hogy nehogy túl lágy legyen.
Amikor ez megvolt, betettem a hűtőbe egy kicsit.

Majd golyókat formáztam belőle.


A csokit felolvasztottam gőz fölött, majd megmártottam benne a hurkapálcikák végét és felszúrtam a golyókat a csokis végükre.


Ezt is betettem a  hűtőbe úgy fél órára.

Ezután pedig nem volt más hátra, mint megmártani a golyókat a csokiban.
Ehhez egy evőkanál a segítségükre lesz, azzal merjünk ki sok csokit és abban kezdjük el forgatni a sütigolyót.
Majd szórjuk meg színes szórócukorral, kókusszal, dióval...
A dekorálással gyorsnak kell lennünk, mert hamar szilárdul, azaz mártás után azonnal.
Persze ha van színes csokipasztillánk otthon (merő véletlenségből), akkor még mutatósabbakat lehet készíteni, vagy olajos bázisú ételfestékkel lehet színezni az olvadt csokit, de vízbázisúval tilos, tönkremegy a csokink. (nálam a rózsaszínek szinezettek)

Ha kész vannak a sütinyalókák, akkor egy hungarocell lapba szúrogassuk bele őket és ismét hűtő.
Ha megszilárdult teljesen a csokimáz, be is lehet csomagolni egyesével celofánba őket, masnit kötni a szárukra stb, nagyon mutatós kis ajándék lehet, ha nem épp egy buliba visszük.

Az a jó benne, hogy bármikor megszakíthatjuk a folyamatot, a kész darabok és a félkész golyók mehetnek a hűtőbe, a csokit meg újra fel lehet olvasztani.
Szóval gyerekek mellett is bevállalható.:)
A tésztájával is lehet kísérletezni, olyan dolgokat belecsempészni, amit amúgy mondjuk a gyerekek nem esznek meg.
Egyszóval jópofa dolog, és gyerekeknél, meg idősebb gyerekeknél is :) garantált siker!

Pont nemrég láttam egy videót is a CuppCake blog szerzőitől, arról, hogyan is készül a Cake pop.
Tök jó kis videó, mindössze 1,5 perc. Ők ott pl vajat és némi sajtkrémet tesznek a csokis piskótához, hogy összeálljon, szóval ez is egy opció, de tényleg határ ebben is a csillagos ég.

A sütinyalókám a Gasztrovilág.hu-n is megjelent.

2013. január 10., csütörtök

Busz torta



Ez a busztorta az oviba készült a kisfiam névnapjára.
Én nem voltam vele olyan elégedett, mint ő, de majd csiszolom még a buszkészítést...:)
Határozott elképzelése volt ez egészről, mindenképpen fehéret akart.

A kedvenc alap piskótareceptem háromszorosát készítettem el, majd azt két magasabb falú tepsiben elosztottam.
Ennek prózai oka van, így elég mindkét tepsi tartalmát 2 lapra vágnom, és 4 lesz:)
Szóval:

Piskóta:

-12 tojás
-75 dkg cukor
-6 dl olaj
-6 dl narancslé ( vagy más gyümölcslé)
-90 dkg finomliszt
-3 csomag sütőpor
-12 ek. natúr kakópor

A sütőt 200 fokra melegítjük.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük.
Állandóan kevergetve hozzáadjuk az olajat, majd a gyümölcslevet.
A lisztet, a sütőport elkeverjük, majd hozzáöntjük azt is.
Sütőpapírral bélelt formákba töltöttem, 180 fokon, légkeveréssel 40-45 perc alatt egyszerre megsütöttem őket.

Miután kihűltek, lapokra vágtam őket, majd egymásra helyeztem és levágtam méretre az oldalát.
Megtöltöttem tejszínes-csokis-nutellás krémmel és egy kicsit faragtam az elejéből, hogy ne legyen olyan szögletes, illetve kivágtam a kerekek helyét.
Végül kívül is bevontam ugyanezzel a krémmel és betettem a hűtőbe jó pár órára.

Ezután elkészítettem a fondantot, dupla adagot, majd bevontam vele a tortát.
A sárvédőt is fehérből csináltam.

Az ablakokat ételfestékkel festettem (fekete felhigítva), de szinezett cukormázzal is díszítettem néhol (sárga, piros minta, ablakkeretek).

2013. január 8., kedd

Vár torta


Na ha valami, hát ez a torta igazán nagy sikert aratott.
Elég bíbelődős történet, de szerencsére nem kellett vele rohannom, mert itthonra készült.
Sárkányt nem gondoltam rá, de a kisfiam szerint anélkül nem vár a vár.
Úgyhogy még egy sárkányt is formáztam a végén.:)

Piskóta:

-8 tojás
-50 dkg cukor
-4 dl olaj
-4 dl narancslé ( vagy más gyümölcslé)
-60 dkg finomliszt
-2 csomag sütőpor
-8 ek. natúr kakópor

A sütőt 200 fokra melegítjük.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük.
Állandóan kevergetve hozzáadjuk az olajat, majd a gyümölcslevet.
A lisztet, a sütőport elkeverjük, majd hozzáöntjük azt is.
Ezt kétfelé osztottam, egy magasabb falú tortaformába és egy alacsonyabb szögletes formába.
Ha a szögletes mellé egy nagy piskótát készítünk másodiknak, az is jó, és akkor abból kell kiszaggatni korongokat, amiből össze lehet állítani a tornyokat.
Az alacsonyabb lesz a vár maga, a másik piskótából pedig a bástyák lesznek majd.
Sütőpapírral bélelt formákba töltöttem, 180 fokon, légkeveréssel 40-45 perc alatt megsütöttem.
Én egyszerre a kettőt.

A töltelék tejszínes csokikrém volt.

A szögletes, alacsonyabb piskótát teljesen kihűtöttem, majd a sarkait egy nagy pogácsaszaggatóval (vagy lehet egy nagy pohárral, korsóval is) levágtam.


Ugyanezzel a szaggatóval kell majd a bástyákat kiszaggatni is.
Én ezt a kerek formában sütött piskótából tettem, mert ez magasabb volt, mint a szögletesem, és így nem kellett több korongot kiszaggatnom,csak a 4 bástyát.
Kiszaggatunk (vagy kivágunk-jóval macerásabb) 4 db bástyának valót.
Ha alacsonyabb piskótából dolgozunk, akkor több kört kell kiszaggatni, majd azokat egymásra építeni.
Nekem volt olyan henger,ami alacsonyabb lett, ezeknél trükköztem és még szaggattam mellé másik kört is.

A szögletes részt csak egyszer töltöttem meg, mert tényleg alacsony volt.
Majd a bástyákat is megtöltöttem, én ezt kétszer, de ki hogy akarja.
Azért a biztonság kedvéért minden bástyába szúrtam egy-egy méretre vágott hurkapálcikát, hogy nehogy elcsússzanak a bástyát alkotó piskótakorongok.

Krémmel "hozzáragasztottam" a várhoz, majd lekentem krémmel az egész várat és mehetett a hűtőbe dermedni.


Mikor kivettem lekentem az egészet felvert tejszínnel, hogy még simább legyen a felülete.

Majd jöhetett a borítás.
Hát nem gondoltam, hogy ennyi részlet van egy váron...

fondantból dupla adagot csináltam, és nem is maradt sok belőle.:)
Kevés fekete ételfestéket kevertem hozzá még folyós állapotban, így kaptam egy szép szürke színt a végére.
Az indákat cukoríróval csináltam, a sárkányt marcipánból.




2013. január 4., péntek

Pudingos mézes krémes


A szilveszteri házibulira én ezt a sütit vittem..nem bántam meg!:)

Hozzávalók:

A tésztalapokhoz (4 db):

-2 ek. natúr kakaópor
-2 ek. méz
-2 tojás
-200g porcukor
-50g vaj
-2 tk. szódabikarbóna
-400g liszt

A vaníliakrémhez (2 réteg):

-750 ml tej
-2 csomag főzős vaníliapuding
-6 ek. kristálycukor
-1 csomag vaníliáscukor (és ha van otthon, akkor vaníliarúd kikapart belseje is)
-180g mascarpone
-190g habtejszín

A puncskrémhez (1 réteg):

-350 ml tej
-1 csomag főzős puncspuding
-3 ek. kristálycukor
-1 csomag vaníliáscukor
-2 ek rum(vagy aroma)
-250g mascarpone
-150 ml tejszín

Első lépésben főzzük meg a pudingokat a tejjel, kristálycukorral, vaníliáscukorral, majd teljesen hűtsük ki.

A tészta hozzávalóit (a liszt kivételével) tegyük egy edénybe, és vízgőz fölött olvasszuk össze.
A tojást előtte egy picit villával verjük fel és úgy tegyük bele.
Ezután szitáljuk bele a lisztet és gyúrjuk össze.
Ragacsos tésztát kapunk, egy kis lisztet még tehetünk hozzá, hogy jobban lehessen gyúrni.
Osszuk 4 egyforma részre, mivel 4 lapot kell belőle sütnünk.

Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, és készítsünk elő egy közepes méretű tepsit.
A tésztát azon a sűtőpapíron nyújtsuk a tepsi méretére, amin sütni fogjuk.
Én szilikonos sütőpapírt használtam, de a sima sűtőpapír is jó.
Kitapasztaltam, máshogy nem is lehet, ugyanis ha egyszer odatapad valamihez, akkor onnan nem jön le, csak darabokban. :)
A langyos tésztát jobban lehet gyúrni, így ha már kihűlt nyújtás előtt (ki fog), akkor tegyünk be egy adag tésztát kb 5-10 mp-re a mikróba.
Egy adag langyos tésztát nyújtsunk ki, majd a sütőpapírral együtt tegyük a tepsibe.
Ha nagyobbra sikeredett, vagjuk méretre és a kimaradt részt osszuk el a többi cipó között.
Vékony lapok lesznek, kb 2-3 mm.
Tegyük a sütőbe 8-10 percre.

Ezalatt a kihűlt pudingokhoz keverjük hozzá a megadott mennyiségű mascaponét, a felvert tejszínhabot, a puncsoshoz pedig a rumot is.
A vaníliás krémet osszuk ketté, mert ebből két réteg lesz a sütiben.

Ha megsűlt az első lap, vegyük ki sütőpapírral együtt a tepsiből és válasszuk le a tésztát a papírról (később ráragad), majd tegyük egy tálcára.
Erre kerül egy réteg vaníliakrém.
Ezután langyosítsuk fel a következő adag tésztát, nyújtsuk sütőpapíron méretre, süssük meg, vegyük le a sütőpapírról, tegyük a vaníliás krémre, majd tegyük rá a puncsos krémet.
És így tovább, a végső rétegrend a következő:

-tészta
-vaníliakrém
-tészta
-puncskrém
-tészta
-vaníliakrém
-tészta

Ha megvagyunk, takarjuk le alufóliával és minimum 6 órát (egy éjszakát javasolnék) hagyjuk szobahőmérsékleten összepuhulni.
És akkor reggel jön a csoda, egy istenien puha, nagggyon finom sütemény!!:)

Ha valaki szeretne, lehet csokimázat tenni a tetejére, vagy csak porcukorral meghinteni, de mi így ítéltük tökéletesnek.

Ezúton kívánok mindenkinek Boldog Új Évet, jó egészséget és sok erőt, kitartást az álmok megvalósításához!:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...