2012. november 23., péntek

Kisvakond torta


Ez az egyik legkedvesebb gyerektortám, amit eddig csináltam.
Nyilván hozzájárul, hogy családilag imádjuk Kisvakondot, ráadásul tavaly a kisfiam 4. szülinapjára készült.
Viszont amint kivettük a hűtőből, egyből olvadni kezdett a marcipán, de hát 40 fokban ez nem is volt csoda..

Sokat gondolkodtam, hogy milyen legyen a figura, legyen nadrágja vagy sem, aztán végül emellett döntöttem.
Belül kakaós piskóta lett, csokis (csokipudingos) krémmel, mert az ünnepelt így kérte.

A piskótához:

-kb 25x 35cm-es, magas falú tepsi

-12 tojás
-12 ek cukor
-12 ek liszt
-1,5 csomag sütőpor
-3 ek natúr kakaópor

Habosra verjük a tojások sárgáját a kristálycukorral.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük.
A lisztet, sütőport, kakaót összekeverjük, majd a sárgás keverékhez adjuk. Összekeverjük, majd a fehérjehabot lazán belekeverjük.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokon sütjük, míg a teteje elkezd kicsit barnulni és az oldala elválik a tepsitől.
A sütő ajtaját közben nem szabad nyitogatni, mert a piskóta összeesik!

A krémhez:

-2 csomag főzős csokipuding
-8 ek cukor
-8 dl tej
-fél tábla étcsoki
-3 púpozott ek natúr kakaópor
-5 dl Hulala habtejszín vagy cukrászhab

Megfőzzük a csokipudingot a cukorral, tejjel.
Mikor kész, levesszük a tűzhelyről, de még forró állapotban beledobáljuk az apróra tört étcsokit, beleszórjuk a kakaóport és addig kevergetjük, míg minden feloldódik benne.
Teljesen kihűtjük, majd a keményre felvert tejszínt elkeverjük benne.

A kihűlt piskótát 3 lapra vágjuk, majd megtöltjük a krémmel (de hagyunk a bevonáshoz is).
Egy sütőpapírra megrajzoljuk és kivágjuk a kisvakond formát.
Az enyém így nézett ki:


Ezt ráhelyezzük a tortára és körbevágjuk.
Ha kész, kívül is bekenjük a tortát a krémmel, majd egy éjszakára (de legalább pár órára) hűtőbe tesszük.

Bevonat:

-700 g fekete marcipán
-150 g szürke marcipán (ezt kevés fekete ételfestékkel értem el, amit a natúr marcipánhoz gyúrtam)
-100 g barna marcipán ( barna ételfesték vagy natúr kakaópor a natúr marcipánhoz)
- fehér, piros, sárga és zöld marcipán, ezekből csak kevés kell

Bevonjuk a tortát a fekete marcipánnal, majd a sablon alapján "kiszabjuk" a kinyújtott szürke részt, amit ráhelyezünk a hasára.
Ezután jöhetnek a kezek-lábak barnából, a szemek egy kis natúrból és így tovább...
A virágokat egy mini virágkiszúróval csináltam, a közepükbe piros cukoríróval tettem pöttyöt.
A vonalakat, hajlatokat, körvonalat egy speciális eszközzel csináltam/ csinálom, ezzel (az alsó részével):



Ez a tortám a Gasztrovilág.hu-n is megjelent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...