2013. január 10., csütörtök

Busz torta



Ez a busztorta az oviba készült a kisfiam névnapjára.
Én nem voltam vele olyan elégedett, mint ő, de majd csiszolom még a buszkészítést...:)
Határozott elképzelése volt ez egészről, mindenképpen fehéret akart.

A kedvenc alap piskótareceptem háromszorosát készítettem el, majd azt két magasabb falú tepsiben elosztottam.
Ennek prózai oka van, így elég mindkét tepsi tartalmát 2 lapra vágnom, és 4 lesz:)
Szóval:

Piskóta:

-12 tojás
-75 dkg cukor
-6 dl olaj
-6 dl narancslé ( vagy más gyümölcslé)
-90 dkg finomliszt
-3 csomag sütőpor
-12 ek. natúr kakópor

A sütőt 200 fokra melegítjük.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük.
Állandóan kevergetve hozzáadjuk az olajat, majd a gyümölcslevet.
A lisztet, a sütőport elkeverjük, majd hozzáöntjük azt is.
Sütőpapírral bélelt formákba töltöttem, 180 fokon, légkeveréssel 40-45 perc alatt egyszerre megsütöttem őket.

Miután kihűltek, lapokra vágtam őket, majd egymásra helyeztem és levágtam méretre az oldalát.
Megtöltöttem tejszínes-csokis-nutellás krémmel és egy kicsit faragtam az elejéből, hogy ne legyen olyan szögletes, illetve kivágtam a kerekek helyét.
Végül kívül is bevontam ugyanezzel a krémmel és betettem a hűtőbe jó pár órára.

Ezután elkészítettem a fondantot, dupla adagot, majd bevontam vele a tortát.
A sárvédőt is fehérből csináltam.

Az ablakokat ételfestékkel festettem (fekete felhigítva), de szinezett cukormázzal is díszítettem néhol (sárga, piros minta, ablakkeretek).

6 megjegyzés:

  1. Aranyos buszos torta lett! Ügyes vagy!
    Készítettem én is egy buszos tortát, ha gondolod nézd meg!
    http://tinatorta.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt "Cukormáz!"
    Érdeklődnék, hogy a buszos fondant színezhető -e kakaóporral? Maci tortát szeretnék készíteni. Köszönöm a segítséget! Ez a busz valami csodaszép! Gabi

    VálaszTörlés
  3. Gabi, köszönöm, örülök, hogy tetszik!:)
    A kérdésedre válaszolva, lehet, de kicsit kiszáríthatja a fondantot, így közben figyeld, és tegyél több vajat hozzá gyúrásnál, ha száraznak érzed. A natúr kakaóport a porcukorhoz szitáld, semmiképp ne a kész fondantba próbáld belegyúrni. Remélem sikerrel jársz!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a buszos tortád!Én is buszt szeretnék készíteni,de nemtudom miből késziteni a kerekét. Te miből készíted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Piroska, ugyanabból a fondantból csináltam, mint a bevonatot.
      Sok sikert a tortádhoz!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...