2013. március 20., szerda

Kalap torta




Azokat a tortákat szeretem a legjobban, amikor én találhatok témát, amikor én kereshetek valamit, ami illik az ünnepelthez, vagy jellemző rá.
Általában ezekbe elég jól bele is találok, de nyilván jól kell ismerni azt, akinek a torta készül.
Kitaláltam egy kalap tortát, de hát abból is van ezer féle, nagyon sokat gondokodtam a formán, és végül belémhasított..:)

A szín kikeverésében igazán mázlim volt, nagyon szép színe volt élőben, olyan igazi vanília színű. Kevés sárga és 1-2 csepp barna ételfesték keverékéből hoztam ezt ki, de amikor a fondant készítése közben beletettem, elég érdekes narancssárga volt még, majd ahogy belegyúrtam a sok-sok porcukrot lett egyre szebb színe.

A piskóta Red Velvet volt, két 18 cm-es és egy 26 cm-es tortaformában osztottam el a tésztát és egyszerre megsütöttem mindhármat légkeveréssel.(Természetesen egyesével is meg lehet sütni.)

A krém:

250g eper
250g mascarpone
250g cukrászkrém
125g túró
200g eperlekvár
(ha nem lenn elég édes, mehet bele még eperlekvár vagy akár porcukor ízlés szerint)

1. Az epret apró darabokra vágjuk (én aprítógépbe tettem) és összekeverjük a mascarponéval.
2. Belekeverjük a lekvárt és a villával összetört túrót.
3. A cukrászhabot felverem, majd kb a felét belekeverem a krémbe. A maradék a torta bevonásához kell.
4. A piskótákat megsütjük, kihűtjük, majd megtöltjük a krémmel. Egy keveset hagyjunk a külsejére is, mert ez a krém kiválóan összetapasztja a morzsákat majd, mielőtt a sima, felvert habot rátesszük.
5. A kalap peremét, illetve a tetején a "púpot" kifaragjuk (a lehulló piskótamaradékokból nálunk sütinyalóka készült, mindenki legnagyobb megelégedésére), majd kívül lekenjük az epres krém maradékával.


6. Ezután lehűtjük a tortát, majd újra lekenjük a felvert cukrászhab maradékával. Ezzel már egész sima felületet kaphatunk, ami jó alap lesz a fondantnak. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...